Az állampolgári nevelés hiányzó margójára

Olybá tűnik, hogy szinte pillanatok alatt minden átrendeződhet körülüttünk, a változások kezeléséhez, az alkalmazkodáshoz való felkészültségünk pedig személyenként nagyon eltérő lehet. Kétezerhúszban hazánkban is megjelent az új típusú koronavírus járvány, aminek kezelésével, megfékezésével összefüggő intézkedések és korlátozások társadalmunk egészét érintik. A frusztráció a járvány okán nyilvánvaló, ezt tovább tetézi az egyének gyakori felelőtlen hozzáállása is. Ugyan nem célunk ennek okait keresni, de – különösen most – zavar minket az egymás elleni uszítás és feszültségkeltés, mint alternatív megoldás. A kialakult helyzet egyik olyan aspektusát szeretnénk bemutatni, amellyel nem további mentséget keresünk és/vagy kínálunk, hanem felhívjuk annak fontosságára a figyelmet, hogy a veszélyhelyzetet követően miért -erősen- indokolt nem a szoksásos, megszokott rendbe visszatérni. 

Mi a Gyermek- és Ifjúsági Önkormányzati Társaságnál állampolgári neveléssel foglalkozunk nap, mint nap. Igaz ennek gyakorlata nagyon eltérő akkor is, ha nincsen veszélyhelyzet, de különösen nehezített jelen körülmények között. Általában személyes kontakton alapuló tanulási helyzetekben találkozunk gyermekekkel, fiatalokkal és fiatalokkal foglalkozó szakemberekkel (ifjúsági munkásokkal). Ezek a helyzetek alkalmas arra, hogy tervezetten, világos célok mentén járuljunk hozzá az egyén állampolgári kompetenciáinak fejlődéséhez. A gyermekönkormányzatos munkánk során túl azon, hogy célja a közösségépítés, már elég korán ismertetjük meg a gyermekeket és fiatalokat az egyéni felelősség fogalmával. Ez az a pont, ahol a gyermekönkormányzatos résztvevők megismerkednek a részvétel, közösség, jogok, kötelezettségek, felelősség témakörökkel. Szóval ők van, hogy csak 10-12 évesek és nagyon óvatosan lehet őket ezekbe bevezetni, hiszen mégsem akarjuk őket elijeszteni. Ebben a munkában a települési gyermek- és ifjúsági önkormányzatok lehetnek az élenjárók, hiszen nekik van akár napi kapcsolatuk a helyben élőkkel.  

Társaságunk e települési csoportokat igyekszik a legtöbb lehetőséggel ellátni, amelyek célja az, hogy az állampolgári nevelés tudatos vagy kevésbé tudatos szervezésére, művelésére készen álljanak. Mindezt úgy végezzük már hosszú ideje, hogy sok esetben amiről mi beszélünk, az – néhány ritka kivételtől eltekintve – az iskolában nem köszön vissza. Habár az állampolgári ismeretek a tananyag része, de olyan kevés óraszámban, hogy az alapvető információkon túl – már ha arra egyáltalán marad idő, – a gyakorlati szempontokkal a gyerekek, fiatalok nem tudnak megismerkedni. Félreértés ne essék, nem kritizálni kívánjuk a közoktatás rendszerét, – bár annak hiányosságaival mi is tisztában vagyunk – hanem arra rávilágítani: az állampolgári nevelés az iskolában már túl régóta áll parkolópályán. Ennek pedig következményei vannak. 

Megszületésünket követően kapjuk a nevünket, az állampolgárságunkat; de nem ilyen automatikusan leszünk aktív állampolgárok. Tenni kell érte, meg kell tanulni. Ennek hiányában nem értjük meg, hogy mi az egymás elfogadásának az értéke; hogy mi a szerepünk a saját életünk döntéseinek meghozásán túl a társadalomban. (Egyáltalán megértjük-e, hogy részei vagyunk a társadalomnak, így értelemszerűen szerepünk is van benne?) Nem tudjuk így azt sem, hogy mitől lesz valami közügy és miért van súlya, fontossága annak, hogy lépjünk, tegyünk közösen is dolgokat. 

Ezt csakis a cselekvés útján és megfelelő információ révén tudjuk elsajátítani. Az egyén a saját életében való részvételén túl, a közösségben akkor tud részt venni, ha ismeri és felismeri azt, hogy ő is annak tagja és bizonyos ügyek nem csak a sajátjai, hanem másokéval közös ügyeik. A részvétellel foglalkozó szakirodalmak szinte kivétel nélkül hangsúlyozzák a megfelelő információ meglétét, a különböző modellek (a teljesség igénye nélkül: Arnstein 1969, Hart 1992, Shier 2001) logikailag a teljes körű részvétel irányába haladva a minimumok szintjén értelmezik az információ/tájékoztatás/vélemények kifejtésének tényét. Így tehát a felelőtlen magatartás a meg nem hallgatottság; a szűkös információ ténye és a tájékozatlanság okán is magyarázható, tovább vizsgálható. 

Bár valószínű, hogy felkavaró vagy szokatlan lehet az, ha nem egyből bűnbakokat keresünk, – mert abban már jobban tapasztaltak vagyunk – mégis egy másik irányba terelnénk Olvasóinkat. Úgy gondoljuk, és azoknak a gyermekeknek, fiataloknak és ifjúsági munkásoknak is ezt közvetítjük, akik tevékenységeinkben részt vesznek, hogy minden oldalát meg kell vizsgálni egy adott helyzetnek. Indokolatlanul és sokszor elhamarkodottan cselekedni, több kárt okozhat. Tapasztalatunk szerint az önvizsgálat, önreflexió sokat segít a résztvevőinknek abban, hogy egy-egy helyzetet több nézőpontból vizsgáljanak meg.  Az alábbi kérdések megfogalmazásával, – a teljesség igénye nélkül – azt kívánjuk szemléltetni, hogy mit nem veszünk figyelembe, amikor például idősebb társaink felett törjük a pálcát a közösségi médiában. A kérdések nem eldöntendő kérdések, inkább elgondolkodtató jellegűek. Nincs rájuk egyértelműen jó vagy rossz válasz, hiszen a közösség szintjén nem is a válasz a legfontosabb, hanem az, hogy átgondoljuk a kérdéseket. 

  • Tudom, honnan szerezzek információkat? 
  • Képes vagyok arra, hogy a megismert információkat feldolgozzam?
  • Mit jelent számomra a felelősség? 
  • Kiért (és miért) vagyok felelős?
  • Ismerem a jogaimat és kötelezettségeimet? 
  • Tudom-e mit jelent a közösség? Mit jelent közösségben gondolkozni?

A kérdéseket végtelen hosszú ideig lehet folytatni, de arra célzunk, hogy az állampolgári nevelés hiányában az emberek egy része – vagy nagy része – nem is érti miért kellene másokra is gondolnia. Nem tanulta meg, hogy mit jelent a saját felelősségen túl a közösséggel kapcsolatos felelősség. Egyéni döntéseinket magunk hozhatjuk meg, de a lehetőségek ismeretének hiányában a legtöbb esetben az egyéni döntések meghozására nem széleskörű tájékozottság alapján, a lehetőségek és esetleges kimenetelek mérlegelése, megfontolása után kerül sor.

Amit tehát jelezni szeretnénk, hogy felelősséggel vagyunk egymás iránt és szükséges mindezt nyugalommal és higgadtsággal kezelni. Vagy ha úgy tetszik, méltósággal lenni magunk és társaink iránt és segíteni másoknak is megtalálni azt az utat, hogy méltósággal, de egyben tisztelettel is legyenek egymás iránt. Szerintünk erre (is) tudna az állampolgári nevelés hatékony és minőségi megszervezése választ adni. 

A cikket írta:
Gulyás Barnabás

2020-04-24T14:18:57+02:00